Miért fontos hozzá a berendezett alaprajz?
A világítás tervezése az építkezés, felújítás vagy átalakítás egyik legfontosabb és legtöbb összetevőt magában foglaló mozzanata.
A világítás a hangulatteremtés egyik hatásos eszköze. Lényegesen módosíthat egy helyiség használhatóságán és a térérzeten, a valóságosnál nagyobbá varázsolhatja a teret azáltal, hogy érdekes tárgyakra irányítja a tekintetet, illetve lágyíthatja az éles térhatárokat.
A fény lakberendezési tényező is. A mesterséges világítás ugyanolyan súlyú eleme az otthonnak, mint a bútorok vagy a szőnyegek. A helyesen megválasztott világítás pedig pozitív hatással van közérzetünkre is. A lakásvilágítás szoros összefüggésben áll a lakás minőségével, a lakók általános igényeivel, műszaki, esztétikai, belsőépítészeti elvárásaival. A végleges berendezett alaprajzot azért fontos már a felújítás elején tudnunk, mert ebből kiindulva tervezzük meg a kapcsolók, dugaljak helyét (elektromos terv), ez alapján lesznek a lámpa kiállások a megfelelő helyen, pl. pontosan az étkezőasztal fölött (világítási terv), innen látjuk, hogy a gyengeáram helyek hová fognak kerülni, illetve a gépészeti tervet is (víz-csatorna) a berendezett alaprajz alapján lehet pontosan elkészíteni.